Shane Roderick Kal'Assan

Egy cukorpofa vagyok egészen addig, amíg meg nem szólalok. Oké, valljuk be: nem álomvilágban élünk, az irhámat sokan legszívesebben a falukra kiszögellve látnák. Bocsesz, ha nem mások érzékeny lelkivilágával törődök elsősorban! Szóval, ha önzőnek tűnök, az nem véletlen, valóban az vagyok, szeretek a magam szakállára dolgozni, az se hat meg, ha törvénytelen úton-módon érem el a céljaimat.

Jó, nem vagyok teljesen reménytelen tapló: van egy kutyám, Camie. Azt viszont a fene se tudja, hogy minek, semmi más haszna nincs, minthogy szétrágja az amúgy is rongyos tornacipőmet, szétcincálja a farmerjaim szárát és az összes pólómat összeszőrözze. Tényleg nem tudom, minek tartom… Lázadni viszont nem merek ellene, hiába van rajtam izom, és nem vagyok egy törpe sem, egy ekkora állattal meggyűlne a bajom. Ja, a plusz tartozékaimmal nem lenne nagy kihívás, de szemétségnek tartanám olyannal szemben használni, aki nincs velem ilyen téren egy súlycsoportban.


Jézus anyám, a végén még elpuhulok…



Láttál már westernt, vagy alvilági nagykutyákról szóló
filmet? Abban mindig van egy dohányfüstös, alkohol- és verejtékszagú kocsma,
ahol a gengszterek krémje összeül, hogy megbeszéljék, jövő héten hol fognak
háborúsdit játszani, és melyik városrész kié legyen pár hónapra.

Nos, a kedves kis kocsmám elsőre pont ilyen, csak az a
gáz, hogy az említett nagykutyák k**vára elkerülik, mert nálam azok gyűlnek
össze, akik az ilyenekre vadásznak. Messziről se tűnök szentéletűnek, de a
pofátlanság tetőfoka, hogy néhány nagyhal azt hiszi, beleköphet a levesembe, ha
az érdeke úgy kívánja, a többi meg megy utána, az én üzletemre meg dobnak egy
nagy lapátnyi szart. Hát kapják be!

Tulajdonképpen pár befuccsolt biznisz vezetett oda, hogy
úgy döntsek, ezúttal én verem rájuk a farkam és nem fordítva. Öt éve
megnyitottam a Winged Evil’s Nest névre keresztelt kocsmát. A kormánynak és a
városnak szava nem lehet, jó gyerek módjára adózom, a könyvelés is rendben van…
az, hogy mellékesen más jövedelem is becsorog, az csak egy dolog. Ezt egyébként
Mikhailnak köszönhetem, átkozottul jó emberismerő, és pontosan tudja, mennyire
megfogatóak az emberek a bosszúvágyuknál. Márpedig a bűnözők világában lavírozó
kishalak zömének a töke kivan a nagyoktól, a zsaruk szintúgy nem csípik őket,
de nem tehetnek ellenük, a tisztes civilek pedig állandóan megszívják. És ebben
van a zsé!

A kishal/zsaru/civil bejön, hogy kinyírná/csődbe
vinné/rács mögé dugná nagyhalat. Ezt vagy saját kezűleg szeretné, vagy
valamelyik emberünkkel karöltve, esetleg ő csak a pénzt adja, mi pedig adjuk a
korsó sör mellé az extra szolgáltatást. Valamiért a nagyzsiványoknak nem
tetszik, hogy az ő életükre üzletelek, de valamiből nekem is meg kell élni…

Kell a plusz adrenalin a sámánok és az álomfejtők
mellett. A húgom születése után nem sokkal a szüleim meghaltak, mi pedig az
apai ági nagybátyámhoz kerültem egy neve nincs kisvárosba. Te szent isten! Hogy
az milyen unalmas volt! Az unokatestvérem, Lucas nem különb, állandóan
olvasott, meg mindenféle baromságról hadovál. Anyád! Kit érdekel?

20 évesen meg is pattantam és visszajöttem, Haley maradt.
Gőzöm nincs, pontosan mi volt, de Lucas nyomult rá – ami kissé beteg elsőfokú
unokatesók között, de hát gusztus kérdése –, húgocskám pedig hozzám fordult –
akkor még. Elbújtattam egy tíz éves kislányban, Lucasnak azonban mindig is a
felderítés, nyomolvasás, nyomra bukkanás volt az erőssége: megtalálta Haleyt.
Akkor épp nem voltam a közelben, egy sámán viszont igen. Ugyan nem tudott
végezni zakkant rokonunkkal, de megmentette a húgom… és pár évvel később elvette.

Zane legalább olyan különc, mint Lucas, pont
ellentétesen. Amíg unokatesónk az Animák ellen fordult beteges féltékenységében,
addig Zane felhagyott a sámánkodással – azóta is csúnyán néznek rá. A válás sem
változtatott a helyzeten olyan szempontból, hogy Zane nem tért vissza a valaha
sajátjának is tartott közösségbe, inkább a Nest körül segít: temetést rendez, hullát
takarít, rendelést vesz fel, meg ilyesmi.

Mikhaillal viszont nem nagyon jönnek ki, ellenszenves
neki az öreg és viszont, nekem viszont mindkettejük kell, szóval kénytelenek jó
pofát vágni. Az élet nem habostorta. Mikhail pedig erre még rá is tesz: hol
eltűnik, hol feltűnik, megbízhatóság szempontjából nem a legjobb, de amíg az én
oldalamon áll és az én piámat issza, nem parázok.

Úgy érzem, sikerült elég ellenségre szert tennem
ahhoz, hogy életem végéig ne unatkozzak. Fuck yeah!



– Antigravitáció (3 pont)
– Időfordítás (4 pont)
– Térfordítás (4 pont)
– Testetlenség (3 pont)
– Tárgyteremtés (4 pont)
– Regeneráció (3 pont)
– Energizálás (1 pont)



Foglalkozás: van egy kocsmám, nem kifejezetten elit hely – sőt!
Hajszín: fekete.
Szemszín: csokoládébarna.
Ismert családtagok:
– Lucas Kal’Assan: hibbant unokafivérem (elvégre melyik idióta kezd a saját népére és rokonságára vadászni!?), 31 éves
– Haley Aleck: a húgom, 27 éves, az, hogy elhidegültünk, enyhe kifejezés, bár utálat sincs köztünk. Olyanok lettünk egymásnak, mint két idegen.
– Zane Aleck: ex-sógor, 29 éves, fél éve váltak el a húgommal, vele érdekes módon tök jóban vagyok!
– Mikhail: fura fazon, állítása szerint távoli rokon, állításom szerint vaj van a füle mögött, méghozzá vastagon, de amíg kisegít és bevon a kétes ügyleteibe, akár az apámnak is elismerem.
Szexuális vonzalom: nőpárti vagyok.
Születés ideje: 1982. március 20.
Születés helye: Bawaajige.
Családi állapot: facér legényke vagyok – az is maradok!
Vágyak: pénz, cigi, nők, izgalom
Félelmek, fóbiák: kissé ciki, de tériszonyos vagyok.
Betegség, allergia: viszket a tenyerem, ha sámán vagy álomfejtő van a közelemben, ez számít?