Bailey(s) Crouse

Jellemem: ravasz, nehezen érthető, nem valami kedves, vagány, magába zárkózó, határozott, intelligens, gyorsan gondolkodó, cseppet sem megfontolt, veszélykedvelő.
Külsőm: magas, szálkás, laza ruhák, kényelmes cipők, falra mászáshoz öltözöm, általában borostátlan arc, azt mondják: sötét tekintet, első ránézésre nem veszélyes külső, nem öltözöm zenei stílushoz, nem tartozom egyáltalán semmilyen stílushoz.


Gyorsan jövünk, gyorsan megyünk tovább.
Olyan világba születünk, amely nem a miénk, és olyan sorsot élünk,
melynek nincsenek vonalzóval meghúzható határai.
Ugyanolyanok vagyunk, mint az egyszerű halandók, csak egyszerre
sokkal többek és sokkal kevesebbek vagyunk.

Nem tudom konkrétan elmondani, hol születtem és mikor. Bizonyára Bawaajigében, mert azt mondják, manapság már minden fajtársunk ott születik. Aztán el akarunk szökni a sorsunk elől, de nem lehet. Végső soron én is visszatértem. Most itt vagyok megint, egy sötét kis lakásban ülök, görnyedek az ágyamon, hogy az éjjelilámpa fényénél cikázó pillangók bámulása mellett szemem a papírra vetve ne kelljen annyit koncentrálnom, hogy lássam a saját leírt betűimet. Nekiülhettem volna ennek a levélnek máshol is, kinn egy háztetőn a holdfényben, a tengerparton egy óriáspálma szúrós levelei között. Mindig van lehetőség arra, hogy szabadságot teremtsünk magunknak, de te elvetted az enyémet, és innentől kezdve evidens volt számomra, hogy ezt a kis levelet itt írjam meg, szűk szobám undok, ablaktalan falai között.
Szóval megszülettem. Nem tudok nyilatkozni arról, milyen volt, nem tudom megmondani, szerettem volna más lenni vagy sem. Csak azt tudom, hogy a szüleim már nincsenek meg; mi keveset élünk és fiatalon halunk. Egyedül voltam, árvaházba kerültem. Idegen voltam, kicsivel akkor még idősebb nálad. Gyorsan kitapasztaltam a képességeim használatát, ámbátor sosem volt senki, aki segítsen. Nem is beszélhettem róla senkinek, és azért nem mondtam el soha neked sem, mi vagyok, mert dunsztom sem volt róla. Csak azt tudtam, hogy meg kellett védjelek.
Emlékszel, amikor a kést adtam neked? Nekem fogalmam sem volt arról, hogy előtte számtalan alkalommal már végigélted azt, ami elől akkor a testemmel védtelek meg. Wayne mocskos bandája elkapott téged a mosdó előtt, és berángattak. Letépték volna rólad a ruhát, ha nem lépek közbe. Én öltem meg őt. Ő volt az első áldozat. Rád emelte a kezét, és én végeztem vele, aztán átvállaltad te a többieket. Ha akkor nem adom neked azt a kést, hogy meg tudd védeni magadat, minden bizonnyal örökké őrt álltam volna az ajtód előtt, hogy tudjam, nem történik semmi baj. Megkedveltelek, és soha egyetlen ujjal sem értem hozzád abban az értelemben. Még álmaidban sem, pedig megtehettem volna.
Sokszor volt szerencsém a térkapuval átszökni hozzád, mert nyitva volt az ablakod. Általad tanultam meg álmokba lépni is. Végigsimítottam a takaródon, és ahogy a vállad bőréhez értem, egyszerűen ott voltam veled. Különös. Ezerszer tettem még meg ezt, és addig folytattam, amíg végül ellenségek lettünk, de legalábbis ellenfelek. Én tudom, hogy te meg akarsz ölni engem, de nem hagyhatom. Így is kevesen vagyunk.
Miután elszöktem, mert az egyetlen életben maradt fiú lettem, akit gyanúsíthattak volna a gyilkosságokért, nem voltam sokáig szabad. Valahogy megtaláltak engem. Szó szerint elkaptak a nyakamnál fogva, Bawaajigébe hoztak. Megtanultam tőlük, ki és mi vagyok, és főleg azt, ki is lehetek pontosan. Sok képességem azelőtt rejtve volt előttem. Akkor szerettem volna visszamenni hozzád, de nem volt bátorságom. A bátorság a feladásból és a megadásból is származhat, nem csak abból, ha elkeseredetten hajhásszuk a céljainkat, ahogyan te teszed. Amikor lemondtam róla, hogy valaha megmagyarázzak mindent neked, akkor lettem igazán bátor, és ma már nem én rettegek, hanem mások kerülnek a rettenet fátyla alá, amikor meglátogatom álmaik. Persze engem is kergetnek, leginkább te akarsz elpusztítani. De elég ügyes vagyok, azt hiszem. Még életben maradok egy darabig. Keresek majd egy másik animát, aki gyereket szül nekem. A fajunknak és a képességeinknek fenn kell maradnia.
Szóval sajnálom, hogy nem leszünk már barátok. Se több, se kevesebb, mi ketten ellenfelek vagyunk. Én itt vagyok Bawaajigében, és nem menekülök előled, ha az a leghőbb vágyad, hogy megtalálj. Élem az életem, egy viszonylag egyszerű életet. A szobámnak nincs ablaka, és az ajtót kulcsra zárva tartom. Csak addig nyitom ki, amíg létrehozok ott egy kaput. És csendben, igyekezve szórakoztatni magamat magányosan, de cseppet sem unalmasan létezem.
Azért te is vigyázz magadra, Gyönyörűség. Nem szokásom a haldoklóktól könnyes búcsút venni. Lehet, hogy egyszer majd nem vesszük észre, hogy akit kivégzünk, az épp te vagy vagy én vagyok.


Antigravitáció (3)
Fantazma (5)
Képzelt én (5)
Láthatatlanság (2)
Térszerkesztés (4)
Térugrás (3)


Foglalkozás: nem igazán dolgozom, de néha eladom magam vasúti kalauznak a ruha kedvéért
Hajszín: barna
Szemszín: barnás
Ismert családtagok: nincs
Szexuális vonzalom: nők
Születés ideje: 1988-ban, ha minden igaz
Születés helye: Bawaajige
Családi állapot: egyedülálló, független
Vágyak: életben maradni
Félelmek, fóbiák: faj kipusztulása; meghalni gyerek nélkül; Marlénével való harc
Betegség, allergia: nem tudok róla
Mélyre ható rossz emlékek: életem első gyilkossága, illetve annak körülményei (a Marlénét megerőszakolni akaró intézetbeli srác megkéselése)